A  honlap restaurátor szakembereknek és más tudományterületen dolgozóknak szeretne segítséget nyújtani annak megismeréséhez, hogy milyen általánosan használt vizsgálati módszerek állnak rendelkezésre a pigmentek meghatározására. Célja a pigment vizsgálatokhoz egyfajta „alap protokoll” megteremtése, és irány mutatása arra vonatkozóan, hogy milyen vizsgálatokat, hogyan és milyen sorrendben szükséges, érdemes elvégezni.
Az ismeretek általános terjesztése és közérthetővé tétele mellett azonban célja az is, hogy a tudományterületek között olyan kapcsolódási pontokat hozzon létre, amelyeken keresztül az egyik szakterület kutatásaiba beépülhetnek a másik által nyújtott információk, amitől a közös munka eredményesebbé válhat. Ehhez a különböző szakterületeken tevékenykedőknek kölcsönösen egymást segítve, kiegészítve kell dolgozniuk. Valamilyen szinten minden terület szakembereinek értenie kell a másik területen dolgozók kérdéseit, hogy azokra megfelelő, pontos választ tudjanak adni. Az együttgondolkodásnak azonban alapfeltétele a közös nyelvhasználat.
Egyszerű példa lehet az a kék festék, ami a restaurátornak az azurit, a természettudósnak bázisos réz-karbonát, a művészettörténésznek Mária köpenyének kék színe. Ugyanarról a kék festékről beszélnek, csak más-más megfogalmazásban. Egy kék festékről, ami előfordulhat, hogy ma már nem is élénk kéknek, hanem sötétnek vagy akár feketének látszik.
A restaurátort és egyéb tudományterületek szakembereit a műtárgyak kapcsán gyakran más és más foglalkoztatja, a vizsgálatok elvégzésekor, elvégeztetésekor is különböző szempontok vezérlik.
A művészettörténészt elsősorban az érdekli, hogy hogyan nézett ki a műtárgy eredetileg, milyen volt a művész színhasználata, hisz a színek szimbolikájáról, az eredeti megjelenésről szeretne írni. A példa kapcsán az érdekli, hogy a festék hogy nézett ki eredetileg, tényleg kék volt-e? A művészettörténész a számára fontos vizsgálati eredményekhez azonban csak restaurátor közreműködésével juthat el.
A restaurátor fő szempontja a problémák, károsodások okainak feltárása, melyek rámutatnak a restaurálási folyamatokat befolyásoló tényezőkre. Célja, hogy kiderítse a ma látható színhatás okát, hogy az elváltozásokat megfelelően kezelhesse, vagy a tárgyat kielégítően konzerválhassa. A szükséges vizsgálatok egy részét önmaga is elvégezheti, sokszor azonban szüksége van természettudósok, fizikusok, vegyészek segítségével olyan műszeres vizsgálatokra, melyek alátámasztják az általa megállapítottakat, vagy azokra pontosabb kémiai, fizikai magyarázatot nyújtanak.
A restaurátor a műtárgy anyagának vizsgálatakor már nemcsak a felszínt nézi, hanem befelé haladva, az anyagok szerkezetében is kutat. Itt egy dimenzióval, nagyságrenddel mélyebbre, a milliméterek világába keveredik. Ez a „világ” már az ő területe, ebben tájékozódni tud. Egy hasonlattal élve: itt ő a tolmács a műtárgyakkal foglalkozó különböző tudományterületek között. A restaurátor teszi fel a kérdéseket a „mikronok világában” dolgozóknak (a természettudósoknak, vegyészeknek, fizikusoknak), és az ezekre kapott válaszokat fordítja le úgy, hogy a műtárgy igazi értékét a „látványt” értelmezni lehessen, amit a művészettörténet, a régészet, a néprajz dolgoz fel. Mindegyik területtel kommunikál, tudnia kell kérdezni, a kérdésekre válaszolni, a válaszokat értelmezni.
Azt például mikroszkópos vizsgálatokkal – a festékrétegekből készült keresztmetszet-csiszolatok és a pigmentek átmenőfényes vizsgálatával – a restaurátor is meg tudja állapítani, hogy az említett eredeti kék szín sötét megjelenésének oka a felszínen lévő elsötétedett, barna lakkréteg. A sötét lakk eltávolításával az eredeti színhatás újra látható lesz. Ha azonban arra a megállapításra jut, hogy a feketedés a kék szemcséken történt, és nem a lakkréteg az oka a sötét megjelenésnek, akkor annak pontos bizonyításához (például azurit volt a kék réteg és azon fekete réz-oxid alakult ki) már nagyműszeres analízises alátámasztásra is szükség lehet, ami további természettudományos szakemberek bevonását igényli.
Pontosan meghatározni azt, mi az a tudás mennyiség, amire az egyéb területeken dolgozó szakembereknek szükségük van, hogy beleláthassanak a másik terület mélységeibe, igen nehéz. Vajon kell-e a művészettörténésznek ismernie az azurit kémiai összetételét, metamorf változatait, vagy a vegyésznek tudnia – aki műszeresen meghatározza a pontos kémiai összetételt –, hogy Mária köpenyének kék színét keressük?
A gyakorlati részt nézve pedig, vajon képes lenne-e a művészettörténész a megfelelő minőségű festékminta kivételére ahhoz, hogy bebizonyítsa eredetileg milyen színű volt az említett réteg? Másrészt a vegyész/fizikus (aki természetesen „érti a műszer által kiadott eredményt”) tudja-e helyesen értelmezni azt a komplex adathalmazt, amit a minőségében inhomogén minta jelent? Esetleg a vegyész ki tudja-e venni a megfelelő festékmintát?
A válasz a fenti kérdésekre egyértelmű nem. Mindez a restaurátor feladata. Neki kell a vizsgálatra szánt területeket felmérni, a megfelelő mintákat kivenni, azokat oly módón kipreparálni, hogy a kérdésekre ténylegesen választ nyújtó mikroszkópos és műszeres vizsgálatokat elvégezhesse, vagy elvégeztesse, s emellett a bizonyító erejű tudományos dokumentációt elkészítse, kiértékelje. Ezekhez mindenképp megfelelő szakmai felkészültségre és kiterjedt anyagismeretre van szüksége. Ahhoz, hogy a mintákból származó információkat megfelelően tudja interpretálni, értenie kell, milyen „méret tartományban” dolgozik, és hogyan kell hitelt érdemlően dokumentálni. A restaurátor egyik szintén nem elhanyagolható feladata tehát a megfelelő dokumentálás is.
Az alapos dokumentálásnak a tárgy történetének kutatásában óriási szerepe van, mivel a restaurálás után a beavatkozások következtében egy új állapot jön létre, mely az esetleges korábbi beavatkozásokat eltüntetheti, vagy elfedheti. A restaurálás során ugyanis gyakran eltávolításra kerülnek az átfestések, azaz a „tárgy történetének rétegei”, amelyek ismerete egyértelműen hozzátartozik a műtárgy történetéhez, segítik annak kutatását. Ezért is nagyon fontos a műtárgyak anyagaink (köztük pigmentjeinek) felmérése, illetve dokumentálása, beleértve kultúrtörténeti, dokumentatív értékkel rendelkező, de nem eredeti, vagy átfestési rétegeket is, amelyek egy restaurálás során el lesznek távolítva! Ez nagy felelősség, főként etikai kérdés, amire kellő hangsúlyt kell fektetni. A megfelelő részletességgel dokumentált műtárgy a beavatkozások elvégzése után is kutatható kell, hogy legyen.
A pigmentekről, azok használatról, a rétegszerkezetekről, a festéstechnikáról a restaurátor által is elvégezhető mikroszkópos vizsgálatok nyújtanak beható, alapos ismereteket.
A pigmentek meghatározásával például esetenként a festett rétegek is datálhatók, ami döntő jelentőségű lehet az eredetiség eldöntésének kérdésében is. De a mikroszkópos vizsgálatok adalékot szolgáltathatnak, a különböző műtárgyak korábbi összetartozásának bizonyításához is. Ez fontos lehet például, ha egy nagyobb szárnyas oltárról származó táblaképek szétszóródnak a történelem folyamán. Ha a keresztmetszet-csiszolatok azonos számú, egyező karakterű, hasonló szerkezetű réteget tartalmaznak az összetartozás gyanúját erősíti, de olykor bizonyító erejű is lehet. A tárgy történetének kutatását segíti, ha megállapítható, hogy azonos anyagokkal, azonos módon festették át őket. Esetleg követni lehet azt is, hogy mely darabjait festették át azonosan, melyeket másképpen, ami utalhat például arra, hogy meddig voltak egységben.
Nagyon fontos tehát, hogy a restaurátor és más tudományterületek kapcsolatában megtaláljuk azt az egyensúlyt, ahol a természettudományok különböző ágai, a bölcsészettudományok, a művészet, a restaurálást alátámasztva közösen segítik a tárgy „anyagának” megőrzését, „tanulmányozható állapotba” hozását és „szellemi értékének” közvetítését.
|
10-3 = 1 mm
A „sztereo-mikroszkóp világa”
10-100-szoros nagyítás.
1mm átlagban egy vastagabb festékréteg vastagsága alapozással és több festékréteggel együtt.
10-4 = 100μm
A „polarizációs mikroszkóp (PLM) világának kezdete”
(Ez a mérettartomány 10-20-szoros objektívvel látható jól, ami 10x okulárral 100-200-szoros nagyítást ad.)
A festékrétegek vastagsága általában 10 és pár 100 mikron között van.
10-5 = 10 μm
A polarizációs mikroszkóp világában (PLM) egy 40-100-szoros objektívvel végzett, átlagosan 400-1000-szeres nagyításnál jól látható még egy vékony festékréteg vagy általában a nagyobb szemcsés pigmentek, pl. egy azurit szemcse aminek az átmérője 10 µm is lehet, de egy nagyobb ’jól megtermett’ azurit szemcse akár 30-70 µm átmérőjű.
10-6 = 1 μm
A polarizációs mikroszkóp világában (PLM) egy 100-szoros objektívvel végzett, általánosan 1000-szeres nagyítás a legnagyobb az optikai mikroszkópokban.
Sok pigment szemcséi annyira kicsik, hogy már ezzel a nagyítással is csak pontként jelennek meg, például a nagyon apróra tört mesterséges ultramarin szemcséi. Ezek csak akkor láthatók jobban, ha csoportokban, aggregátumokban vannak. A képen látható aggregátum 10 μm, a mellette lévő apró kék szemcsék kb 1µm-esek.
 
Ugyanannak az 1 μm-es sárga pigmentnek az átmenőfényes keresztezett polarizátoros képe, fekete háttérrel (kb.500-szoros nagyítással) és a pásztázó elektron-mikroszkópos (fekete-fehér) képe van itt egymás mellett. Az átmenőfényben pontszerűen megjelenő szemcsék, a pásztázó elektron mikroszkópi képen, a nagyobb nagyításnál (5000-10.000-szeres) már jól láthatóan „tűszerű” szemcsék.
A festékrétegek vastagsága általában a 100 és 10 µm közti mérettartományba esik. 100 µm-es, azaz egy tized milliméteres rétegvastagságokat szabad szemmel még jól látunk, de például kettévágni már igen nehezen tudnánk. Annak ellenére, hogy a 100 mikron vastagságot látjuk, egy tisztításnál vagy feltárásnál, ha két azonos, vagy hasonló színű réteg van egymáson, egyáltalán nem biztos, hogy szabad szemmel meg tudjuk különböztetni a két réteget!
Azért nagyon fontos, hogy értsük ezt a dimenziót, mert amikor restaurátorként mechanikusan a rétegekhez nyúlunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy hol járunk és milyen károkat okozhatunk, ha nem megfelelően avatkozunk be! Ha mintát veszünk, akkor is el kell igazodnunk a rétegek között. Ha vizsgálatokat folytatunk, akkor is tudnunk kell milyen mérettartományról beszélünk, ahhoz hogy helyes vizsgálati eredményeket kaphassunk. |
Az egyik leggyakoribb kérdés, amit a restaurátornak feltesznek:
- melyik az eredeti réteg?
Erre a kérdésre a válasz sajnos nem mindig egyértelmű. Gyakran alapos vizsgálatokra, rengeteg adat összegyűjtésére, rendszerezésére van szükség ahhoz – úgy, mint egy bűnügyi nyomozásnál –, hogy kikövetkeztetéseinket, bizonyítékokkal alátámasztva kijelenthessük, melyik az eredeti réteg (mint a nyomozó azt, hogy ki a bűnös).
Sokszor, ha a roncsolt festett réteget, vastag átfestés rétegek, elbarnult lakkok, retusok takarják el, a keresztmetszet-csiszolat vizsgálatánál kaphatunk először információt a korábbi színekről, rétegekről. Az ugyanazon tárgyból származó több minta összevetéséből (rétegvastagságok, pigmentáltság, kötőanyag) derül ki általában, melyek az eredeti-, melyek az átfestés-, és melyek a szennyeződés-rétegek. A keretmetszeten a festéstechnikai és roncsolódási sajátosságok is tanulmányozhatók, például a rétegek vastagsága, egyenletessége, repedezettsége. A repedésről megállapítható, hogy végigfut-e a minta teljes keresztmetszetén, vagy csak egyes rétegekre jellemző (ebből esetleg arra is következtetni lehet, hogy korai, a nem megfelelő készítés-technikából fakadó vagy öregedési repedésről van-e szó).
Előfordul, hogy a felső réteg festéke belefolyt az alatta lévő réteg repedésébe, ami bizonyítékként szolgál arra, hogy az eredeti már korábban repedezett, esetleg hiányos rétegen van egy későbbi átfestés.
A rétegek összetétele, a kötőanyag-pigment (töltőanyag) aránya akár magyarázatot is adhat a repedés okára. Sokszor az ecsetvonások is jól megfigyelhetők a keresztmetszeten.
Az eredeti rétegeket leggyakrabban az eredeti alapozón lévő első rétegek alkotják, de előfordulhat olyan eset is, amikor a festő egy már használt vászonra, egy korábbi képre fest rá. Azt, hogy melyek az összefüggő, egykorú rétegek, csak sok apró bizonyítékkal lehet tisztázni. Amennyiben nem áll rendelkezésre olyan egyértelmű bizonyíték, mint amilyen például az, hogy a felső réteg festéke belefolyt a repedéshálóba, segítséget jelenthet önmagában a pigment-használat, a festéstechnika is. Ehhez pedig alapvetően ismerni kell a mesterek festéstechnikai jellegzetességeit, az általuk használt pigmenteket, beleértve az adott korban használható „paletta” adta lehetőségeket is!
 Keresztmetszet csiszolat felső megvilágításban.
Kunszentmiklósi címer festett kőfelületéről származó minta.
Az átfestés befolyt a korábbi repedésekbe.
Minden apró részletet érdemes megfigyelni, lejegyezni és dokumentálni, mert ezek összevetéséből számos összefüggésre következtethetünk, ami a restaurálás megtervezésében is nagy szerepet játszhat, de jellemezheti akár az alkotót vagy a műhelyt.
Ahhoz, hogy a minták és a dokumentáció ténylegesen használható, bizonyíték értékű lehessen, a jó mintavételen túl meg kell tanulni egyes jellegzetességeket felismerni, és a rendelkezésre álló vizsgálati módszerekkel azonosítani kell azokat. Ez kizárólag az anyag-csoportok alapos megismerése után lehetséges és nyilvánvalóan a módszerek gyakorlati alkalmazásának megfelelő szinten való használatával. Az eredeti rétegek felfedezésére, azonosítására, eredetiségük bizonyítására szinte kizárólag csak a keresztmetszet-csiszolatok készítésével vállalkozhatunk. Az eredetiség kérdésének tisztázása egy bizonyítási eljárás!
A -ban rendszerezett anyag és tananyag a szervetlen pigmentekről ebben nagy segítséget nyújthat.
A másik állandóan felmerülő kérdésben pedig, hogy
- a tárgy eredeti-e vagy hamisítvány?
szintén nagy szerepe lehet a restaurátori vizsgálatoknak.
A kérdésre viszont már ténylegesen több szakma közös munkája tud igazán megfelelő választ adni!
Mert amíg egy hamisított középkori képet sokszor egyszerűbb a felhasznált anyagok alapján lebuktatni, mert a hamisító gyakran a középkorban nem elérhető anyagot, például pigmentet használt, addig ez egy 20. századi hamisítvány esetében nehezebb ügy. Azonban ha az ismert 20. századi festő életműve anyaghasználat szempontjából is jól dokumentált, akkor azzal összevetve a kérdéses tárgy anyagát, már lehet, hogy lezárhatjuk a kérdést. Számtalan esetben, főleg 20. századi hamisítványok esetén a művészettörténeti stíluskritika, a proveniencia (származás) sokkal eredményesebb lehet, mint az anyagok vizsgálata. De a bizonyítékokat ezekben az esetekben is sokszor érdemes anyagvizsgálatokkal alátámasztani. Például ha valamelyik festő soha nem használt egy pigmentet egész életműve során, és a kérdéses képen megtalálható mondjuk egy ilyen pigment, akkor érdemes az ügyet tovább vizsgálni, vagy ha más bizonyítékok is vannak emellett, ez perdöntő lehet az ügyben. Természetesen, csak akkor, ha tisztázzuk, hogy az adott pigment az eredeti rétegben van, nem egy átfestési rétegben.
Ilyen megfontolások miatt is érdemes használható adatbázisokat létrehozni, illetve a közös munka alapjaihoz szükséges terminológiákat tisztázni és egységesíteni. Ez a honlap ebben is segítséget nyújthat. |
» Berger, G. A. – Russell, W. H.: Conservation of Paintings. Research and Innovations. Archetype Publications, London, 2000.
» Bomford, D.: Conservation of Paintings: National Gallery Pocket Guide, London,1998.
» CrownD., - Crim, M., :The Forensic Examination of Paints and Pigments, Charles C. Thomas Publisher, Illinois, 1968
» Eastaugh, N.: Authenticity and the Scientific Method Past Approaches, Present Problems and Future Promise, 2009 online folyóirat: www.incorm.eu
» Eastaugh, N.: Scientific Dating of Paintings. Focus Magazine, 1 (2006), 30-39.
» Galambos, É: A fontosabb, az ókortól a 19. század végéig, főként Európa területén használt, kék, zöld és vörös pigmentek szakdolgozat MKE, 2001
» Galambos, É: A restaurátori vizsgálatok és egyéb tudományterületek kapcsolata. A szervetlen pigmentek polarizációs mikroszkópos vizsgálatának szerepe. DLA értekezés, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2007
» Kriston, L.: A műtárgyvizsgálatok alapjai. Egyetemi jegyzet. MKE Budapest, 2002.
» Kirsh, A. – Levinson, R. S.: 'Seeing through Paintings: Physical Examination in Art Historical Studies'. New Haven and London, 2000.
» Nicolaus, K.: The Restoration of Paintings. Cologne, 1998
» Pinna, D. – Galeotti, M. – Mazzeo, R., : Scientific Examination for the Investigation of Paintings. A Handbook for Conservator-restorers, (Centro Di) Florence, 2009.
» Rhyne, C. S.: Clean Art? Journal of the American Institute for Conservation, Vol. 45, Fall / Winter 2006, 165-170.
» Stoner, J. H.: “The Debate over Cleaning Paintings: How Much is Too Much.” IFAR Journal: International Foundation for Art Research, 19. 2002 (3), 46-58.
|
